2024-ben 4️⃣5️⃣ éves a Szegedi Dózsa SE 🟣⚪️ sikere!

 

A jubileumi évforduló megünneplésére 2024.05.04-én szombaton az ezüstérmes csapat tagjai, a klub későbbi játékosai és hozzátartozóik újra összegyűlnek a Hunyadi téri pályán.

Klubcsoportunk jogelődje előtt tisztelegve sorozatban emlékszik meg a Dózsa SE megalakulásáról, az ezüstös évekről és az eszmeiség megőrzéséről – a szegedi labdarúgás veretes múltja ellenére – a mai labdarúgók részére.

 

 

1. rész: A megalakulás

A második világháborút követően, a szocialista blokk országaiban a rendőrség, illetve a belügyminisztérium alá vont klubokat Dinamóra keresztelték, kivételként Magyarországon, ahol Dózsa György tiszteletére 1950-ben az Újpesti TE-t Budapesti Dózsa SE-re nevezték át. Ugyanebben az évben hasonló indíttatásból több Dózsa klubot is alapítottak országszerte, így született a Szegedi Dózsa is.

A Dózsa SE alapító tagjai voltak: Révész István, Madarász Mihály, Temesvári Mihály, Lovasi János, dr. Simándi Béla és Gyurkó Vince. A klub színe a többi Dózsa csapathoz hasonlóan a lila-fehér lett. A hazai meccseit a Hunyadi téri Dózsa-pályán játszotta, ami akkoriban 3500 fő befogadására volt alkalmas.

Mivel a Szegedi Rendőr az 1949-50-es Kerületi I. o.-ban bajnok lett a Szegedi Dózsa az NB III.-ban kezdhette meg a szereplését.

A Délmagyarország 1950. június 16-i számában: A szegedi „Dózsa” az NB III.-ban című cikkel méltatta a csapatot:

Egy éve, hogy a szegedi rendőrség labdarúgó csapata a délmagyarországi labdarúgó sportban megjelent és működése e rövid idő alatt már jelentős sportbéli és erkölcsi sikert aratott. A csapat – különösen a tavaszi kiváló szereplésével – a kerületi első osztály bajnoka lett.

A 1950 július 4-i számában pedig így ír a csapat bemutatkozó mérkőzéséről:

Szegedi Dózsa – Szolnoki Dózsa 9:0 (3:0)

Az NB Ill.-ba belekerült Szegedi Dózsa vasárnap a szintén bajnokságot nyert Szolnoki Dózsa csapatát látta vendégül az SzSzMTE újszegedi sporttelepén. A Szolnoki MTE játékosaival megerősített Dózsa súlyos veresége meglepetés. Az első félidő elején kiegyenlített a játék. Később mindinkább feljön a Szegedi Dózsa és három gólos megérdemelt vezetéshez jut. A II-ik félidőben kiütközik a két csapat erőléte közötti különbség és a szegedi együttes tetszés szerint éri el góljait. A játék képe alapján ebben az arányban is megérdemelten győzött a Szegedi Dózsa. Reméljük, hogy a vasárnap mutatott nagyszerű formáját az NB III-as bajnokságok során is tartja majd a szegedi csapat. Góllövők: Kerléger (5), Szabó (3), Felföldi (1). Jó: Kerléger, Egerszegi, Venkei, Bódi és Szabó.

Az átszervezések miatt a Dózsa csak egy fél idényt tölthetett az NB III.-ban, 1951-ben ugyanis az a bajnokság ideiglenesen megszűnt, innentől kezdve megyei bajnokságban (ezeket a bajnokságokat 1951-ben írták ki először) szerepelt a csapat, egészen 1966-ig, amikor is sikerült az évek óta áhított feljutás az NB III.-ba.

Forrás:
Mező László: Mesél a Hunyadi tér
Délmagyarország

 

 

2. rész: Az ezüsthöz vezető évek

1966-ban végre sikerült a feljutás az NB III.-ba. Igaz, hogy egyetlen ponttal lemaradtak a bajnoki címről, de az elért 2. hely viszont az ezüstérmen kívül ebben az évben feljutást is ért. A szövetség ugyanis hatról kilencre emelte az NB III-as csapatok számát. A feljutás olyan lendületet adott, hogy 1967-ben már az NB III.-ban nyertek bajnokságot, így az 1968-as idényben az NB II.-ben szerepeltek, ahol az elért 7. hely előkelőnek mondható, főként újoncként. A csapat ősszel játszotta utolsó salakos mérkőzését a Hunyadi téren, október végén megkezdődtek a pálya füvesítési munkálatai, aminek hivatalos avató mérkőzése az 1970. április 08.-án lejátszott, Magyar Válogatott elleni összecsapás volt.

1970-71-es szezonban a Pénzügyőr SE és a Ceglédi VSE mögött bronzérmet szereztek a Keleti csoportban, amit 1972-73-ban újra megismételt a csapat.

1974-ben aztán az MLSZ drasztikusan csökkentette az NB-s csapatok számát, ugyanis az eddigi NB I, NB I B, NB II, NB III rendszer helyett NB I, NB II, NB III osztályokat hozott létre, így végül is a Dózsa maradt a 3. vonalban, csak már nem NB II-nek hívták. 1978-ig folyamatosan itt a 3. vonalban szerepelt a csapat, továbbra is igen szép sikereket elérve a bajnokságban.

Az 1977/78-as idényben a szövetség három csoportra csökkentette az NB II. csoportjainak számát és a kiírásban szerepelt az is, hogy a legjobb 10 együttes csoportonként az új – háromcsoportos – NB II.-be jut. Az elért 5. helyezéssel – a Dózsa történetében először – labdarúgásuk közvetlen második vonalba jutott, ahol az 1978/79-es szezonban először szerepelt és micsoda bemutatkozás volt, hiszen sokáig versenyben is volt az NB I-be jutásért.

Az első fordulóban rögtön az NB I-ből frissen kiesett nagy városi riválissal, a SZEOL AK-val került össze a csapat, és a SZEOL stadionban 3000 néző előtt megrendezett mérkőzés 2-2-es döntetlennel ért véget. A visszavágón 1979 februárjában a Dózsa-pályán 5500 néző szeme láttára még ennél is nagyobb sikert értek el, miután 2-1-re legyőzték a SZEOL-t.

A nézőcsúcs egyébként az NB I-be a Szegedi Dózsa előtt feljutó Volán SC elleni mérkőzésen született meg 1979. április 8-án, ekkor 7000 néző látta, hogy 2-2-es döntetlent ér el a Dózsa. A bajnokság végére a csapat a 2. lett.

Mező László: Mesél a Hunyadi Tér című könyvéből idézve:

„A legnagyobb siker a Szegedi Dózsa fennállása alatt ez az ezüstérem volt, amelyet labdarúgásunk közvetlen második vonalában ért el a csapat! Sokáig a bajnoki címért is versenyben voltunk. A város reprezentáns csapata a SZEOL AK csupán a 6. helyen végzett mögöttünk… Talán, ha a mi csapatunk is legalább olyan támogatást kapott volna, mint ők, akkor az NB I-es álom sem maradt volna álom…”

Forrás:
Mező László: Mesél a Hunyadi tér
Délmagyarország

 

 

 

3. rész: „Nagy találkozás”

A közvetlen második vonalban való szereplés bajnoki szezonjának 20 éves évfordulóján, 1998. október 28.-án a Délmagyarország – Ismét a pályára léptek a hunyadi téri csillagok címmel fényképes, egész oldalas cikkben számolt be a Dózsás találkozóról.

A jeles napot koszorúzással kezdték a korábbi csapattagok, majd a Hunyadi téri pályán szerelést húztak és hatalmas presztízs meccset játszottak egymással a kétszáz fős nézősereg szeme láttára.

Visszatekintésként a csapat 1967. és 1990. közötti időszakára – amikor 230 labdarúgó szerepelt legalább egy bajnoki mérkőzésen – 24-en lettek tagjai a százasok klubjának. A legtöbb alkalommal Dózsás mezt magukra öltők dobogós listáján Pócsik Antal és Csomor János után harmadikként az a Bíró György szerepel, aki 1975-80 között csapatkapitányként is irányította a lila-fehéreket és az októberi barátságos mérkőzésen a “Piros” mezesek csapatában újra pályára lépett.

A “Nagy találkozás” annyira jól sikerült, hogy a tagok a megismétléséről döntöttek, amiről a napilap olykor a hasábjain be is számolt. Kezdetben még 5 évente találkoztak, játszottak is egymással vagy mérettették meg magukat az SZVSE csapatával, de mára már csak a baráti beszélgetések maradtak, amiket a kor előre haladtával évenkénti találkozóra sűrítettek és igazi öröm ünnepekké váltak.

A pezsgő labdarúgó élet a 2000-es évek elején tért vissza a Dózsa pálya zöld gyepére, hiszen a rendszerváltást követő változások az ország összes Dózsa csapatában válságot okoztak. A Belügyminisztérium által támogatott, nagy múltú Dózsa sportegyesületek a ’90-es évek elején megszűntek, átalakultak. Szegeden a belügyesek sportszeretete köztudott volt, így az eléjük gördülő akadályok sem gátolták őket abban, hogy ismét szervezett formában mozogjanak tovább.

A szerény költségvetésű Szegedi Rendőr TE-ben sokáig a lövészet és az önvédelmi – a rendőrök munkájához szorosan kapcsolódó – sportágak voltak jelen. 2001. januárjában változás történt az egyesület életében: Lukács János főkapitány vezetésével profilváltáson ment át az RTE, a megválasztott elnökség a lövészet, a szabadidősport és a dzsúdó mellett már megalakította a labdarúgó-szakosztályt, így újra a rendőrséghez kapcsolódó klub viheti tovább a jogutód nélkül megszűnő Dózsa SE szellemiségét.

A labdarúgó szakosztály vezetője Sahin Dezső lett, aki korábban szintén játszott a szegedi Dózsa SE-ben. A Délmagyarország januári számában közölt nyilatkozata szerint: “A foci a legnépszerűbb sportág. A lehetőségeink a Hunyadi téri Dózsa-pályával kiválóak arra, hogy a szegediek azon rétegét mozgassuk meg, amely kifejezetten a sportolásért, a szórakozásért választ minket. Az utánpótlásképzést elkezdtük, hosszú távra tervezünk, de a céljaink között egy felnőttcsapat létrehozása is szerepel. Ezt persze nem mindenáron és egyedül akarjuk elérni, hanem más egyesületekkel közösen. A rendőrségen belül nem tudok hasonló kezdeményezésről, az elsődleges feladatunk, hogy a klubban minél többen, főleg gyerekek, találjanak szórakozási lehetőséget.

….És ez a mai napig is így történik, a gyerekek megtalálják a lehetőséget az egykoron nagy múltú Dózsa SE Hunyadi téri falai között és már az egykori alapító tag, Madarász Mihály unokája is nálunk, a DAFC Szeged Körzetközpont és Klubcsoport játékosaként rúgja a bőrt…..

Forrás:
Mező László: Mesél a Hunyadi tér
Délmagyarország