2024-ben 4️⃣5️⃣ éves a Szegedi Dózsa SE 🟣⚪️ sikere!
A jubileumi évforduló megünneplésére 2024.05.04-én szombaton az ezüstérmes csapat tagjai, a klub későbbi játékosai és hozzátartozóik újra összegyűlnek a Hunyadi téri pályán.
Klubcsoportunk jogelődje előtt tisztelegve sorozatban emlékszik meg a Dózsa SE megalakulásáról, az ezüstös évekről és az eszmeiség megőrzéséről – a szegedi labdarúgás veretes múltja ellenére – a mai labdarúgók részére.
1. rész: A megalakulás
A második világháborút követően, a szocialista blokk országaiban a rendőrség, illetve a belügyminisztérium alá vont klubokat Dinamóra keresztelték, kivételként Magyarországon, ahol Dózsa György tiszteletére 1950-ben az Újpesti TE-t Budapesti Dózsa SE-re nevezték át. Ugyanebben az évben hasonló indíttatásból több Dózsa klubot is alapítottak országszerte, így született a Szegedi Dózsa is.
A Dózsa SE alapító tagjai voltak: Révész István, Madarász Mihály, Temesvári Mihály, Lovasi János, dr. Simándi Béla és Gyurkó Vince. A klub színe a többi Dózsa csapathoz hasonlóan a lila-fehér lett. A hazai meccseit a Hunyadi téri Dózsa-pályán játszotta, ami akkoriban 3500 fő befogadására volt alkalmas.
Mivel a Szegedi Rendőr az 1949-50-es Kerületi I. o.-ban bajnok lett a Szegedi Dózsa az NB III.-ban kezdhette meg a szereplését.
A Délmagyarország 1950. június 16-i számában: A szegedi „Dózsa” az NB III.-ban című cikkel méltatta a csapatot:
Egy éve, hogy a szegedi rendőrség labdarúgó csapata a délmagyarországi labdarúgó sportban megjelent és működése e rövid idő alatt már jelentős sportbéli és erkölcsi sikert aratott. A csapat – különösen a tavaszi kiváló szereplésével – a kerületi első osztály bajnoka lett.
A 1950 július 4-i számában pedig így ír a csapat bemutatkozó mérkőzéséről:
Szegedi Dózsa – Szolnoki Dózsa 9:0 (3:0)
Az NB Ill.-ba belekerült Szegedi Dózsa vasárnap a szintén bajnokságot nyert Szolnoki Dózsa csapatát látta vendégül az SzSzMTE újszegedi sporttelepén. A Szolnoki MTE játékosaival megerősített Dózsa súlyos veresége meglepetés. Az első félidő elején kiegyenlített a játék. Később mindinkább feljön a Szegedi Dózsa és három gólos megérdemelt vezetéshez jut. A II-ik félidőben kiütközik a két csapat erőléte közötti különbség és a szegedi együttes tetszés szerint éri el góljait. A játék képe alapján ebben az arányban is megérdemelten győzött a Szegedi Dózsa. Reméljük, hogy a vasárnap mutatott nagyszerű formáját az NB III-as bajnokságok során is tartja majd a szegedi csapat. Góllövők: Kerléger (5), Szabó (3), Felföldi (1). Jó: Kerléger, Egerszegi, Venkei, Bódi és Szabó.
Az átszervezések miatt a Dózsa csak egy fél idényt tölthetett az NB III.-ban, 1951-ben ugyanis az a bajnokság ideiglenesen megszűnt, innentől kezdve megyei bajnokságban (ezeket a bajnokságokat 1951-ben írták ki először) szerepelt a csapat, egészen 1966-ig, amikor is sikerült az évek óta áhított feljutás az NB III.-ba.
Forrás:
Mező László: Mesél a Hunyadi tér
Délmagyarország
2. rész: Az ezüsthöz vezető évek
1966-ban végre sikerült a feljutás az NB III.-ba. Igaz, hogy egyetlen ponttal lemaradtak a bajnoki címről, de az elért 2. hely viszont az ezüstérmen kívül ebben az évben feljutást is ért. A szövetség ugyanis hatról kilencre emelte az NB III-as csapatok számát. A feljutás olyan lendületet adott, hogy 1967-ben már az NB III.-ban nyertek bajnokságot, így az 1968-as idényben az NB II.-ben szerepeltek, ahol az elért 7. hely előkelőnek mondható, főként újoncként. A csapat ősszel játszotta utolsó salakos mérkőzését a Hunyadi téren, október végén megkezdődtek a pálya füvesítési munkálatai, aminek hivatalos avató mérkőzése az 1970. április 08.-án lejátszott, Magyar Válogatott elleni összecsapás volt.
1970-71-es szezonban a Pénzügyőr SE és a Ceglédi VSE mögött bronzérmet szereztek a Keleti csoportban, amit 1972-73-ban újra megismételt a csapat.
1974-ben aztán az MLSZ drasztikusan csökkentette az NB-s csapatok számát, ugyanis az eddigi NB I, NB I B, NB II, NB III rendszer helyett NB I, NB II, NB III osztályokat hozott létre, így végül is a Dózsa maradt a 3. vonalban, csak már nem NB II-nek hívták. 1978-ig folyamatosan itt a 3. vonalban szerepelt a csapat, továbbra is igen szép sikereket elérve a bajnokságban.
Az 1977/78-as idényben a szövetség három csoportra csökkentette az NB II. csoportjainak számát és a kiírásban szerepelt az is, hogy a legjobb 10 együttes csoportonként az új – háromcsoportos – NB II.-be jut. Az elért 5. helyezéssel – a Dózsa történetében először – labdarúgásuk közvetlen második vonalba jutott, ahol az 1978/79-es szezonban először szerepelt és micsoda bemutatkozás volt, hiszen sokáig versenyben is volt az NB I-be jutásért.
Az első fordulóban rögtön az NB I-ből frissen kiesett nagy városi riválissal, a SZEOL AK-val került össze a csapat, és a SZEOL stadionban 3000 néző előtt megrendezett mérkőzés 2-2-es döntetlennel ért véget. A visszavágón 1979 februárjában a Dózsa-pályán 5500 néző szeme láttára még ennél is nagyobb sikert értek el, miután 2-1-re legyőzték a SZEOL-t.
A nézőcsúcs egyébként az NB I-be a Szegedi Dózsa előtt feljutó Volán SC elleni mérkőzésen született meg 1979. április 8-án, ekkor 7000 néző látta, hogy 2-2-es döntetlent ér el a Dózsa. A bajnokság végére a csapat a 2. lett.
Mező László: Mesél a Hunyadi Tér című könyvéből idézve:
„A legnagyobb siker a Szegedi Dózsa fennállása alatt ez az ezüstérem volt, amelyet labdarúgásunk közvetlen második vonalában ért el a csapat! Sokáig a bajnoki címért is versenyben voltunk. A város reprezentáns csapata a SZEOL AK csupán a 6. helyen végzett mögöttünk… Talán, ha a mi csapatunk is legalább olyan támogatást kapott volna, mint ők, akkor az NB I-es álom sem maradt volna álom…”
Forrás:
Mező László: Mesél a Hunyadi tér
Délmagyarország
3. rész: „Nagy találkozás”
A közvetlen második vonalban való szereplés bajnoki szezonjának 20 éves évfordulóján, 1998. október 28.-án a Délmagyarország – Ismét a pályára léptek a hunyadi téri csillagok címmel fényképes, egész oldalas cikkben számolt be a Dózsás találkozóról.
A jeles napot koszorúzással kezdték a korábbi csapattagok, majd a Hunyadi téri pályán szerelést húztak és hatalmas presztízs meccset játszottak egymással a kétszáz fős nézősereg szeme láttára.
Visszatekintésként a csapat 1967. és 1990. közötti időszakára – amikor 230 labdarúgó szerepelt legalább egy bajnoki mérkőzésen – 24-en lettek tagjai a százasok klubjának. A legtöbb alkalommal Dózsás mezt magukra öltők dobogós listáján Pócsik Antal és Csomor János után harmadikként az a Bíró György szerepel, aki 1975-80 között csapatkapitányként is irányította a lila-fehéreket és az októberi barátságos mérkőzésen a “Piros” mezesek csapatában újra pályára lépett.
A “Nagy találkozás” annyira jól sikerült, hogy a tagok a megismétléséről döntöttek, amiről a napilap olykor a hasábjain be is számolt. Kezdetben még 5 évente találkoztak, játszottak is egymással vagy mérettették meg magukat az SZVSE csapatával, de mára már csak a baráti beszélgetések maradtak, amiket a kor előre haladtával évenkénti találkozóra sűrítettek és igazi öröm ünnepekké váltak.
A pezsgő labdarúgó élet a 2000-es évek elején tért vissza a Dózsa pálya zöld gyepére, hiszen a rendszerváltást követő változások az ország összes Dózsa csapatában válságot okoztak. A Belügyminisztérium által támogatott, nagy múltú Dózsa sportegyesületek a ’90-es évek elején megszűntek, átalakultak. Szegeden a belügyesek sportszeretete köztudott volt, így az eléjük gördülő akadályok sem gátolták őket abban, hogy ismét szervezett formában mozogjanak tovább.
A szerény költségvetésű Szegedi Rendőr TE-ben sokáig a lövészet és az önvédelmi – a rendőrök munkájához szorosan kapcsolódó – sportágak voltak jelen. 2001. januárjában változás történt az egyesület életében: Lukács János főkapitány vezetésével profilváltáson ment át az RTE, a megválasztott elnökség a lövészet, a szabadidősport és a dzsúdó mellett már megalakította a labdarúgó-szakosztályt, így újra a rendőrséghez kapcsolódó klub viheti tovább a jogutód nélkül megszűnő Dózsa SE szellemiségét.
A labdarúgó szakosztály vezetője Sahin Dezső lett, aki korábban szintén játszott a szegedi Dózsa SE-ben. A Délmagyarország januári számában közölt nyilatkozata szerint: “A foci a legnépszerűbb sportág. A lehetőségeink a Hunyadi téri Dózsa-pályával kiválóak arra, hogy a szegediek azon rétegét mozgassuk meg, amely kifejezetten a sportolásért, a szórakozásért választ minket. Az utánpótlásképzést elkezdtük, hosszú távra tervezünk, de a céljaink között egy felnőttcsapat létrehozása is szerepel. Ezt persze nem mindenáron és egyedül akarjuk elérni, hanem más egyesületekkel közösen. A rendőrségen belül nem tudok hasonló kezdeményezésről, az elsődleges feladatunk, hogy a klubban minél többen, főleg gyerekek, találjanak szórakozási lehetőséget.
….És ez a mai napig is így történik, a gyerekek megtalálják a lehetőséget az egykoron nagy múltú Dózsa SE Hunyadi téri falai között és már az egykori alapító tag, Madarász Mihály unokája is nálunk, a DAFC Szeged Körzetközpont és Klubcsoport játékosaként rúgja a bőrt…..
Forrás:
Mező László: Mesél a Hunyadi tér
Délmagyarország
4. rész: Évfordulós ünneplés 2024
A mai napon újra összegyűltek az egykori játékosok a Hunyadi téri Dózsa pályán, ahol egy közös ebéd és az Egyesület címerével díszített torta elfogyasztásával ünnepelték a 45 éves évfordulót. A korábbi nagy szegedi rivális, a Szegedi Vasutas SE elleni mérkőzések mára már elmaradtak, de a jó hangulatú, baráti beszélgetés máig jellemző a csapat tagjaira és igazi örömünneppé vált a mai nap, aminek Klubcsoportunk is részese lehetett, hiszen sportigazgatónk is egykori Dózsás játékos.
Az ezüstös gárda korábbi csapatkapitány és a találkozók szervezője, Bíró György kiemelte, hogy már aktív játékos korukban is nagyon jó közösséget alkottak, szoros együttműködés jellemezte a klubot alkotó 3 fő szereplő – vezetőség, szakmai stáb, játékosok – tevékenységét. A sűrűn megrendezésre kerülő összetartások és vacsorák összekovácsolták a csapatot, a mai nap is ennek következménye. Habár az ezüstös évek után a csapat tagjai külön utakon folytatták tovább életüket, a találkozások során a beszélgetésekben mindig felelevenedtek a korábbi emlékek.
A mai eseményre 15 résztvevőt várnak az akkori 18-20 fős keretből, ami is azt bizonyítja, hogy a szervezőn kívül az összes többi játékos társnak is olyan időszak volt, amire szívesen emlékeznek.
Dr. Pipicz Lajos is ezt erősítette meg: 45 év eltelte után azok tudnak és akarnak is találkozni, akiknek van mire emlékezni és kötelék van közöttük és hiányoznak egymásnak, nagy szeretettel látják egymást. Sajnos már egyre kevesebben tudnak megjelenni ezeken az összejöveteleken, hiszen az élet véges, de a jelen lévő korábbi játékosok hitet tesznek amellett, hogy ameddig tudnak, jönnek. Örömüket lelnék benne, ha ezt a szellemiséget át lehetne adni a mai fiataloknak.
Sahin-Tóth Dezső és a DAFC Szeged Körzetközpont és Klubcsoport segítségét fejezte ki ebben és ígéretet tett, hogy a jelen lévő tagok hozzájárulásával azt az eszmeiséget, amit ők felépítettek és ami a Hunyadi téri létesítményt belengi, tovább viszi. A hagyomány ápolása, továbbvitele és átadása a mai fiatalságnak fontos számunkra. Egyik jelmondatunk is ezt igazolja: „Tisztelve a múltat, dolgos jelenben, sikeres jövőt építünk!”
Reméljük, hogy sokáig tudunk még részt venni azokon az eseményeken, amiket a csapat tagjai szerveznek és ehhez jó egészséget kívánunk mindannyiuknak!
Az összejövetelen több taggal is interjú készült, amik írásos kivonatát a sorozat folytatásaként a következő hetekben közölni fogjuk.
5. rész: Bíró György interjú
Ma (2024.05.22) 125 éves a szegedi labdarúgás, és idén 45 éves a Szegedi Dózsa SE sikere!
Az ünnepi évforduló apropóján ma délután elindítjuk a Dózsa SE játékosait és a Klubcsoportunk életében meghatározó szerepet játszó labdarúgók, edzők, sportszakemberek bemutatását.
Elsőként Bíró Györggyel, az ezüstös csapat csapatkapitányával készült interjút olvashatják.
1969-ben kerültem a Dózsához, miután 1968-ban Szegedre vonultam be katonának. Attól kezdve 12 éven keresztül voltam a Szegedi Dózsa labdarúgó csapatának tagja. Különböző korszakokat tudok megkülönböztetni ezalatt a 12 év alatt.
Kezdet az volt, amikor a SZEOL pályát kellett egy évig igénybe venni, ott játszottuk a mérkőzéseket, míg a Dózsa pályát befüvesítették és utána tudtunk visszajönni egy nagyon jó minőségű pályára. Az itteni helyzetről az én idekerülésem után azt tapasztaltam, hogy nagyon sok tehetséges és jó erőből álló játékost foglalkoztató csapat volt a Dózsa, akik az NB II.-ben szerepeltek. Kettő csapata volt, egy első és egy második csapat, a második csapat öltözőjét kistükrösnek nevezték. El kell mondanom, hogy a második csapatban is ugyanolyan ügyes és tehetséges focisták voltak, mint az elsőben.
Abban az időben Vörös Laci bácsi volt az edző, nem volt egyszerű bekerülni a csapatba, mert sok tehetséges játékos volt. Majd 1970-ben új edző került a klubhoz, Zallár Andor személyében. Hogy milyen volt ez a csapat és milyen közösség volt, azt már a kezdetektől fogva láttam. A vezetőség, a szakosztály és a játékosok kötött nagyon nagy összhangot tapasztaltam. Miben jelentkezett ez: mikor én vagy mások új játékosként idekerültünk a Vezetés korrekt volt, mert nem ígértek feleslegesen, hanem amit ígértek azt betartották. Abban az időben és később is nagyon ritka volt az ilyen klub. Ez az első korszak körülbelül tartott 1975-ig, közben volt egy másik edző is, Nyári Tibor személyében.
1975-től korábbi játékostársam, Reményik Laci vette át a csapat irányítását. Ez egy teljesen más időszak volt, mert a Laci az előzőekhez képest keményebb edzéseket tartott, nagyon figyelt az erőnlétre, kondícionálisan mi nagyon egybe voltunk. Előzőleg elég sok idős játékos játszott a csapatban, Laci megváltoztatta a csapat korösszetételét és inkább sok fiatal játékos került be, akik kondícionálisan is jól bírták a mérkőzéseket. Jellemző volt a játékunkra, hogy végig bírtuk erővel. Új felállásban játszatott bennünket a Laci, a korábbi 4-2-4, 3-2-5 felállást játszottunk és Ő behozta a 4-4-2 felállást, ebben a két szélső hátvéd, konkrétan Zödi Tóni és Nagy Pista szélső szerűen játszottak és a belső középpályás sorból, köztük Csomor Jani, Pócsik Tóni, Szabó Gyuszi inkább védekeztek. A középpályás sorban pedig akik támadtak, a Pipicz Lajos, a Ladányi Laci és ott volt a csatársorban a Veres Gyuri szinte egyedüli centerként, akinek az volt a feladata, hogy megtartsa a labdákat. Ez egy nagyon sikeres időszak volt, ami ‘75-től indult és a kicsúcsosodása a 78/79-es bajnokságban volt, amikor is 20 mérkőzést játszottunk egymás után úgy, hogy nem szenvedtünk vereséget. Sok győzelem és döntetlen volt, és így közel kerültünk a feljutáshoz. A másik feljutó csapat az a budapesti Volán volt, ahol Bene Feri is ott játszott. Nagyon közel kerültünk a feljutáshoz, amit az itteni tavaszi Volán elleni mérkőzés döntött el. Ha megvertük volna a Volánt, akkor lehetőségünk lett volna a feljutáshoz, de döntetlen lett. Laci edzősége alatt elértük ezt, majd sajnos nagyon korán lebetegedett és 1980-ban elhunyt. Egy új időszak kezdődött, amiről én már nem sokat tudok mondani, mivel én 1980-ban befejeztem a pályafutásomat.
Összességében a 12 év alatt nagyon jó közösséget alkotott a Dózsa: Én se korábban, se utólag nem látok hasonlót, ahol ennyire együtt lett volna a klub életében a három szereplő: a vezetés, a játékos és a szakmai stáb. Sűrűn voltak edzések után főzések, beszélgetés és olyan miliő volt itt a pályán, ami számára utólag is nagyon kellemes volt és összekovácsolta a csapatot és a mai nap is ennek a következménye.
A pályafutás befejezése után eltelt pár év és éreztük a szükségességét, a beszélgetésekből kiderült, hogy azt a közösséget és azt az időszakot visszaidéznénk találkozó formájában. Az első ilyen alkalom 1989-ben volt, ennek már 35 éve. Azóta is minden évben találkozunk május elején. Az első időkben mérkőzésekkel is összekötöttük, a nagy riválissal a Szegedi Vasutassal játszottunk minden évben mérkőzéseket és a mérkőzések után velük együtt beszélgetéssel és étkezéssel zártuk a napot.
Mivel az utolsó években én voltam a csapatkapitány, a találkozók szervezése rám tartozik, értesítem a többieket és ma is (2024.05.04) 15-en összejövünk és ha belegondolok, hogy volt egy 18-20 fős keret, akkor ez még mindig egy nagyon szép létszám, ami azt bizonyítja, hogy nemcsak nekem, hanem a játékostársaknak is olyan időszak, amire szívesen emlékezünk.
Bíró György a labdát a következő játékosnak passzolja tovább: Dr. Pipicz Lajos